Az 5 legjobb gyógynövény alvászavarok ellen

Az utóbbi időben az online sajtóban gyakran találkozhattunk azzal a kutatási eredménnyel, hogy a nem kielégítő alvás, a felborult cirkadián ritmus hosszú távon nem csupán koncentrációzavarokhoz, hízáshoz vagy krónikus fáradtsághoz vezethet, de akár még a rákos daganatok növekedését is elősegítheti. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a sok éjszakázással vagy váltott műszakkal járó munkahelyek nagyon egészségtelenek, hiszen felborítják a biológiai órát, csökkentik a melatonin-termelés hatékonyságát, és az is köztudomású, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt sajnos nem lehet hétvégénként bepótolni. Az alvászavar ma már népbetegség, szinte mindenkit érint: az Alvás Világnapján megtartott budapesti konferencián többek között az is elhangzott, hogy ma már több mint 200-féle alvásproblémát tartanak számon.

Nagyon komolyan kell tehát venni az alvászavarokat, és nem megfelelő mennyiségű vagy minőségű alvás esetén feltétlenül megoldást kell keresni. Szabó Gyuri bácsi szerint sokat segít az alvászavarok esetén, ha nem idegeskedünk annyit, és estére kikapcsoljuk a kütyüket. Mindenkinek azt ajánljuk, hogy a hosszú távon függőséget okozó szintetikus altatók, nyugtatók, antidepresszánsok helyett első körben a gyengédebb, természetes hatású gyógymódokat térképezze fel, hiszen számos olyan gyógynövényünk van, mely segíthet rendezni ezt a komoly problémát. Ezeket a gyógynövényeket Gyuri bácsi, a bükki füvesember ajánlja az alvásproblémák enyhítésére. Az összeállítás minden gyógynövénye szerepel a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben mint hivatalosan elfogadott, gyógyhatású növényi drog.

Az 5 legjobb gyógynövény alvászavarok ellen

Citromfű, a leggyengédebb alvásjavító

CitromfűA gyógyászat történetében évszázadok óta ismert nyugtató, altató hatása miatt – a fűszer- és gyógynövényként egyaránt használatos – citromfű. Sokan a hosszú élet titkának tartják, még Paracelsus, a híres svájci orvos és polihisztor is azt tartotta róla, hogy meghosszabbítja az életünket. A citromfű nyugtatja a szívideget, erősíti az  idegrendszert, ezenfelül altató hatása is közismert. Mindenféle idegfeszültségre, ideges szívpanaszokra, hangulatváltozásokra, alvászavarokra, és a premenstruációs szindrómát kísérő nyugtalanságra is ajánlott. Ha csak enyhe nyugtalanságot akarunk orvosolni vele, délelőtt igyuk, ha alvásproblémák ellen szeretnénk használni, este, lefekvés előtt is el kell elkortyolni egy csésze langyos citromfűteát. Ez a leggyengédebb hatású gyógynövény alvásproblémákra, akár kismamák is fogyaszthatják.

Levendula, aminek már az illata is megnyugtat

LevendulaRégóta tudjuk, hogy az egyes illatoknak milyen komoly stresszoldó hatásuk van. Közülük is kiemelkedik a levendula, melynek virágjával az ókorban a fürdőket illatosították. A hagyomány szerint a levendula a szerelmespár egymás iránti hűségét, a házasfelek boldogságát, békéjét jelképezi. A levendula nyugtató, altató hatása közismert: egy-egy illatos levendulazsák nem csak a molyokat tartja távol háztartásunkban, hanem az éjjeliszekrényre vagy a párna alá helyezve kiváló alvássegítőként is szolgálhat. Levendulaolajat is párologtathatunk a hálószobában, ha nyugtalanul alszunk. Alvászavarok ellen levendulavirágból teát is készíthetünk, de meglehetősen csípős az íze, így jobb, ha keverékben fogyasztjuk. Gyuri bácsi teái közül ajánljuk például Az erdő csendje teát, mely különleges összetételénél fogva – levendula, szagos müge, közönséges szurokfű, orbáncfű, kamilla is van benne – segít belső egyensúlyunk megőrzésében éjjel-nappal egyaránt.

A macskagyökér segítséget nyújt a hajszolt, stresszes időszakokban

Macskagyökérmacskagyökér a ma ismert leghatásosabb nyugtató gyógynövények közé tartozik. Stresszes időszakokban, idegesség, nyugtalan szívdobogás, migrénes fejfájás, idegi eredetű gyomorbántalmak esetén is alkalmazható. Vizsgaidőszakban, határidős munkák, magánéleti problémák esetén, hajszoltabb, nehezebb időszakokban is nagy segítség. Az álmatlanságot is hatékonyan enyhíti, de tudni kell róla, hogy antidepresszánsokkal, altatókkal és alkohollal együtt nem alkalmazható. Keverékben is nagyon hatásos! A Györgytea Macskagyökeres teakeverékének (más néven: Altató hatású teájának) összetevői között több nyugtató-altató hatású gyógynövényt is találunk (macskagyökér, komló, citromfű, orbáncfű, feketeribizli levél), melyek egymás hatását erősítik. Ez a tea ellazítja az idegeket, segíti a szervezet regenerálódását, pihenteti a fáradt idegrendszert, segít a békés alvásban.

A sokoldalú orbáncfű, ami a 2019-ben az év gyógynövénye lett

OrbáncfűTudta, hogy az orbáncfüvet Németországban az orvos írja fel altatónak, nyugtatónak? Az orbáncfű ugyanis nagyon hatékonyan csillapítja az idegességet és a depressziót. Számos babona is fűződik hozzá: régen azt tartották, hogy szétdörzsölt levele véd a démonoktól, ezért házak és istállók ajtajába akasztották csomóba kötve, hogy távol tartsák a rossz szellemeket. Alvásproblémák esetén este, lefekvés előtt igyanak belőle egy csészével. Jó tudni, hogy az orbáncfű erős hatású gyógynövény, ha egyedi teaként fogyasztjuk, napi rendszerességű használata nem tarthat tovább 2 hétnél. 18 éves korig, terhesség alatt, valamint epeköveseknek ellenjavallt. A fogamzásgátlók hatását csökkentheti, fényérzékenységet okozhat. Konzultáljon orvosával, ha erős vérhígítót, szívgyógyszert, altatót vagy antidepresszáns készítményt szed. Rendszeresen gyógyszert vagy egyéb gyógynövény készítményt szedőknek nem ajánlott. Az orbáncfű kihagyhatatlan alkotórésze a nyugató-altató hatású természetes készítményeknek, így Gyuri bácsi két gyógynövényes keverékteájában is szerepel összetevőként, Az erdő csendje teában és a Macskagyökeres teakeverékben.

Komló, ami nem csak a lelket, de a gyomrot is nyugtatja

Komlókomló a kenderfélék családjába tartozó nyugtató-altató hatású gyógynövény, melyet régóta ismernek és használnak a népgyógyászatban. Szinte mindenki ismeri, mert a sörgyártás egyik alapanyaga. Hatóanyaga a tobozában található, ezt gyűjtik. Idegesség ellen, stresszoldásra, nyugtató teaként fogyasztható. Álmatlanság esetén enyhe altató hatása miatt alkalmazzuk. Vigyázni kell vele, kis mennyiségben (1-3 g) hatásos, nagy mennyiségben viszont ellentétes hatást válthat ki. Ideges gyomor- és bélrendszeri panaszok esetén is használható. Érdekesség, hogy a levendulához hasonlóan a komló illata is altató hatású: a komló tobozait párnába is lehet tenni, hogy alváskor a fejünk mellé helyezve könnyű álmot hozzon.

Ajánlott termékek

Levendula textilzsák szett
Macskagyökeres teakeverék (Altató hatású tea)