Gyógynövények a kullancs által terjesztett Lyme-kór kezelésére

Itt a jó idő, és sajnos vele együtt elérkezett a kullancsszezon is. A Lyme-kórt egy fertőzött kullancs csípésével ma már nemcsak egy kirándulás alkalmával szedhetjük össze, hanem egy városi séta, vagy akár kerti munka során is. Jó tudni, hogy kullancscsípés ellen gyógynövényekkel is védekezhetünk. Mutatjuk, mi használ a vérszívó távoltartására, és mit vethetünk be akkor, ha megtörtént a baj.

Magyarországon körülbelül húsz kullancsfaj fordul elő, de csak néhány jelent veszélyt. A kullancsok által terjesztett encephalitis és a Lyme-kór tekintetében egyelőre még csak közepesen fertőzött országnak számítunk. Sajnos a globális felmelegedés okozta enyhe telek és a kullancsirtás tiltása a vérszívók túlélésének kedvez. Így tehát a kullancscsípés elkerülésére még mindig a védekezés a legjobb megelőzés.

Nemcsak a természetben, hanem a kertekben, parkokban is számítani kell a vérszívókra. Odafigyeléssel a csípés és a betegségek megelőzhetők, illetve az agyvelőgyulladás esetében védőoltás is rendelkezésre áll.

Gyuri bácsi azt javasolja, ha túrázni indulunk, kenjük be magunkat diólevél tinktúrával, vagy dörzsöljünk el a ruhából kilátszó testrész bőrén friss diólevelet. A diófalevél teát belsőlegesen is ihatjuk a túrázás előtti napokban 1-2 csészével. A népgyógyászat az illatos ibolya illóolaját is hatásos védekezőszernek tartja kullancsok ellen. 

Gyógynövények a Lyme-kór kezelésére

A Lyme-kórt egyes kullancsfajok terjesztik. Betegséget csak a fertőzött kullancs csípése okoz. Jellegzetes tünete a kokárdaszerű bőrelváltozás, mely növekszik. Ha csak később ismerik fel a fertőzést, akkor a baktérium további tüneteket okoz, jellemzően ízületi és izomfájdalmakat.

Ha megcsípett minket a kullancs, akkor a csípés okozta Lyme-kór fertőzés ellen Gyuri bácsi a diófalevél tea fogyasztását ajánlja, 6 héten át. Ebből napi rendszerességgel 1-2 csészével igyunk, majd 4 hét szünet után ismételhetjük a kúrát. Diófalevél tea helyett a Kamillás teakeverék (Gyulladás csökkentésére) is fogyasztható napi 1-3 csészével étkezések között. Egyéb források az egynyári ürömből készült teát vagy olajos/alkoholos kivonatot is jó hatásúnak tartják a Lyme-kór megelőzése érdekében.

 

Mit tehetünk, hogy ne legyen kullancs szeretett házi kedvenceinkben sem?

A bokrok között futkározó, bujkáló kiskedvenceink még inkább ki vannak téve a kullancsok által terjesztett kórokozóknak. A kullancs által terjesztett betegségek közül a Lyme-kór ellen létezik megelőző védőoltás, melyet a kezdeti, két, 4-6 hetes különbséggel történő alapimmunizálást követően évente kell állatorvosunkkal beadatni.

A kisállatokat sújtó Babesia ellen védőoltás nincs forgalomban Magyarországon, de sokféle készítmény elérhető az állatorvosi rendelőkben, illetve állatpatikákban, szájon át adandó tabletták, nyakra cseppenthető (ún. spot-on) készítmények, nyakörvek, spray-k formájában.

Ajánlott termékek

Kamillás teakeverék (Gyulladás csökkentésére)
Egynyári üröm alkoholos kivonat