2024.09.30.
Gyógynövények (nem csak) férfiaknak
A legtöbb gyógynövényt jellemzően nemtől függetlenül bátran fogyaszthatjuk, van azonban néhány közöttük, melyeket mégis inkább egyik vagy másik nem számára szoktuk javasolni. A növények ilyetén csoportosítása nyilvánvalóan a bennük lévő különféle hatóanyagok, valamint a férfi és női szervezet különbözősége miatt lehetséges. Míg a „női gyógynövények” elsősorban az élet ciklikus változásaihoz kapcsolódó állapotok megélését tehetik könnyebbé, a „férfi gyógynövényeket” inkább a szervezet életkorának előrehaladtával jelentkező különféle kihívások esetén lehet segítségül hívni. Ez esetben vegyünk sorra néhányat azok közül, melyek fogyasztása elsősorban férfiak számára javasolt.
1. A legismertebb gyógynövény férfiaknak: a kisvirágú füzike
A férfiaknak javasolt gyógynövények közül talán a kisvirágú füzike a legismertebb, amit nem csupán a prosztata problémáinak megelőzésére, illetve gyógyítására, de a népi gyógyászatban a férfiasság megőrzésére is használtak. Ahogy Gyuri bácsi mondta, a füzike teáját férfiaknak 40 éves kor felett még akkor is javasolt megelőzés céljából heti egy csészével fogyasztani, ha a prosztata egészségesen működik. 50 év fölött a heti egy helyett már két csészét ajánlott, 60 év felett pedig már akár a napi fogyasztást is jónak tartotta!
Gyakori éjszakai vizelési inger, hólyaggyulladás esetén a kisvirágú füzike teáját férfiak mellett hölgyek is bátran alkalmazhatják!
2. A tökmagolaj ereje
Férfiak között szintén közismert a tök, egészen pontosan a tökmagból kinyert olaj kedvező hatása! Az olajtök magjából hideg sajtolással kinyert tökmagolaj fogyasztása bizonyítottan hozzájárul a prosztata egészséges működésének fenntartásához, csökkentheti annak jóindulatú megnagyobbodását, valamint segíti a vizelet szabad áramlását is.
Felfázás és húgyúti megbetegedés esetén fogyasztása mindenki számára javasolt, magas vitamin-, ásványianyag- és antioxidáns tartalmának köszönhetően nemtől függetlenül nagy szerepe lehet az egészség megőrzésében! Nőknél várandósság idején történő fogyasztása hozzájárulhat a magzat idegrendszerének egészséges kifejlődéséhez
3. Az izgalmas kék iringó
Gyuri bácsi gyógynövénykertjének egyik izgalmas és különös gyógynövénye a kék iringó. Míg a szél görgette, „ördögszekérnek” is nevezett mezei iringóval inkább száraz területek gyepes élőhelyein, a gyógynövényként is használt kék rokonával elsősorban üdébb élőhelyeken találkozhatunk. A rendkívül szúrós növény zsenge, friss állapotban gyűjtött levelei mellett gyökerét is felhasználhatjuk, melynek főzetét nem csupán prosztatagyulladás, de húgyúti fertőzések, sőt akár akut hólyaghurut esetén is alkalmazzák.
Különleges értéke, hogy szúróssága ellenére a konyhában is felhasználhatjuk: vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag leveleit és fűszeres ízű gyökereit salátákba, levesekbe is tehetjük ízesítő fűszerként.
4. A csalángyökér
A sort ez esetben zárjuk a mindenhol megtalálható csalánnal, melynek friss hajtásai, zsenge levelei a tavaszi tisztítókúrák legfontosabb alapanyagai közé tartoznak! Kevesebben tudják azonban, hogy a levél mellett a csalán gyökere is felhasználható! A benne található hatóanyagoknak köszönhetően a gyökeréből készült tea nem csupán gyorsítja a vizeletáramlást, de a prosztata rendellenes növekedését is megakadályozhatja.
Dr. Pottyondy Ákos