Tisztálkodás és testápolás gyógynövényekkel

Gyógynövényekkel készült natúr szappan hagyományos szappanfőzés eredményeként

Tudjátok-e, mi a disznóvágás utolsó felvonása? Mifelénk a régiségben úgy mondták, hogy az bizony a szappanfőzés! Egy hagyományos parasztgazdaságban a mindennapi élethez szükséges alapanyagokat, kozmetikumokat, tisztítószereket – és gyógyszereket is – az emberek éppúgy saját maguk készítették el, mint házukat vagy bútoraik többségét. Az egészség- és környezettudatosság össztársadalmi növekedésével napjainkban egyre nagyobb figyelem fordul arra is, hogy a fürdőszobában vagy a takarítás során használt kozmetikumok és tisztítószerek is minél egészségesebbek, tisztábbak, környezetbarátabbak legyenek. Mint az élet legtöbb területén, a gyógynövények ez esetben is segítségünkre lehetnek, vegyük sorra a legfontosabbakat!

A szappanfőzés hagyománya

Kezdjük rögtön a szappannal, ami tehát egykoron éppúgy a disznóvágás terméke volt, mint a szalonna vagy éppen a füstölt csülök… A húsospult és a fürdőszoba polcain keresendő termékek látszólagos távolsága ellenére előállításuk lényegi elemei valójában alig különböznek: a modern eljárások és nagyszüleink régi praktikái ugyanazon lényegi kémiai és fizikai alapokon nyugosznak.

A legtöbb „fogyasztási cikkhez” hasonlóan a szappant is jellemzően háznál készítették, egy külön erre a célra szolgáló edényben főzték. Mivel alapját a lúgkő (NaOH) mellett a disznóölés melléktermékét jelentő, a bélfodrokon található bélzsír adta, a szappanfőzés időszaka nagyjából a tél végére esett.

Bár a szappanosodás folyamatának erősen lúgos közege sok mindent elpusztít, mégis régi tapasztalat, hogy megfelelő időben hozzáadott „adalékokkal” szappanjainkat akár gyógyító erővel is felruázhatjuk. Legyen szó akár a körömvirág zsíros kivonatáról – melyet Gyuri bácsi is oly szívesen használt –, akár gyógynövények olajos macerátumairól, esetleg illóolajokról, a szappanoknak mind kiváló gyógyhatású kiegészítője lehet.

A szappanokat a gyógynövények mellett kecsketej vagy bükkfaszén-őrlemény hozzáadásával még inkább bőrbaráttá tehetjük!

Mosószerek és ruhakezelés természetesen

A mosakodásra használt szappanok mellett régen a mosószereket is mindenki maga állította elő. Míg ma már akár 15-20 perc is elég lehet ahhoz, hogy a mosógép végezzen a programmal, nem is olyan régen – ahogyan azt szigetközi öregnéném mesélte – még 3 napig tartott a nagymosás! A külön erre a célra főzött mosószappanra leginkább az első nap volt szükség, mikor az áztatás és a szappanozás történt: a mosni való ruhát alaposan beszappanozták, majd 24 óra hosszat esővízben áztatták.

Második nap a szappanos vízben ázó ruhákat kézzel vagy mosókefével tisztították, dörzsölték, gyakran késő este volt már, mire az összes ruha a szapulóba került, szépen behintve fahamuval. Ezekre katlanban forralt vizet mertek, majd újabb fél napot állni hagyták.

Harmadik napon következett az öblítés, amikor lovas kocsival vitték a Dunához a hamus ruhát, mert ott nagyon gyorsan tisztára lehetett öblíteni. Téli időszakban az udvaron vagy a kiskonyhában volt az öblítés. Az asszonynép ilyenkor a férfiak segítségét kérte, mert ahogyan Szépapám mondta volt: „csigás kútból ennyi vizet felhúzni, ki- és behordani már nem fehérnépnek való munka!” Az öblítővízhez már ebben az időben is gyakorta illatos gyógynövényeket kevertek!

Enyhébben szennyezett ruhák mosására a szappanok mellett egészen mindennapi (gyógy)növényeket is használhatunk: a vadgesztenye termése és a borostyán levelei is alkalmasak arra, hogy mosózsákba gyűjtve őket közvetlenül a mosógépbe, a ruhára tegyük őket. Szaponintartalmuk miatt a mindennapi használatból eredő szennyeződést kiválóan eltávolítják a természetes alapanyagú ruhákból, vásznakból!

Gyógynövényes natúr krém természetes bőrápoláshoz, adalékanyagok nélkül

Bőrápolás gyógynövényekkel

Bőrünk ápolására számos gyógynövényt használhatunk akkor is, ha nem kifejezetten valamilyen betegség, nehézség tüneteit, okát szeretnénk kezelni.

Az orvosi zsályát már az ókori rómaiak is használták izzadás mérséklésére, de a magyar népi gyógyászat számos kozmetikumreceptúrájában is találkozhatunk vele.

A középkori eredetű Magyar Királynék Vizéről a tudomány képviselői a mai napig nem tudják eldönteni, hogy „itták vagy kenték-e” a nagyasszonyok, a rozmaring- és citromfűalapú alkoholos kivonat ugyanis nem csupán kiváló immunerősítő, de rendkívül kellemes illattal is kényezteti azt, aki magára fújja!

Bőrünk ápolásának klasszikus gyógynövényei a körömvirág és a kamilla, melyeket akár frissen szedve vagy szárítva is felhasználhatunk, ha zsíros-olajos kivonatot szeretnénk készíteni. A körömvirág szirmain, és a virágzat alsó felén is bőven megtalálható gyanta az ekcémás problémák tüneti kezelése mellett az egészséges bőr jó állapotban való tartásához is hozzájárul.

Hajápolás a természet erejével

A haj és a fejbőr egészségének klasszikus őre a csalán, melyet számos népi gyógyászati praktikában megtalálhatunk. Forrázata vagy főzete a fejbőr mikrokeringésének serkentésében, míg magas ásványianyag-tartalma a haj szerkezetének erősítésében játszik szerepet.

Hajápolásra a csalán mellett használhatjuk a rozmaring, vagy akár a bojtorján kivonatait is!

Természetes dezodorok és hintőporok

Gyógynövények segítségével akár izgalmas és különleges hintőport is készíthetünk! Kukoricakeményítő és szódabikarbóna alaphoz adjunk szárított levendulát, rozmaringot és zsályaleveleket, majd mozsárban hosszan és alaposan morzsoljuk őket annyira finomra, amennyire csak tudjuk. Az így elkészített hintőport használhatjuk izzadás mérséklésére, pelenkát használó kisgyermekek popsijának védelmére, de akár cipőink felfrissítésére is!

Dr. Pottyondy Ákos

Ajánlott termékek

Testápoló körömvirág kivonattal és gerániumolajjal
Sampon csalánlevél kivonattal és muskotályzsálya olajjal
Női tusfürdő zöld tea kivonattal és verbénaolajjal
Férfi 2in1 tusfürdő és sampon vetiverolajjal
Folyékony szappan orbáncfű kivonattal és rozmaringolajjal