Györgytea rajzpályázat 2025 – részvételi szabályzat
1. A pályázat célja
A Györgytea rajzpályázatot azzal a céllal hirdetjük meg, hogy a gyermekek kreativitását és a természet iránti szeretetüket ösztönözzük. A pályázat során a résztvevőknek lehetőségük van bemutatni, hogyan látják a gyógynövények varázslatos világát.
2. A pályázat szervezője
A Györgytea „Rajzolj varázslatot – a gyógynövények csodái” (továbbiakban: „Rajzpályázat”) szervezője Györgytea Kft. (székhely: 1054 Budapest, Bank u. 4., továbbiakban: „Szervező”).
3. A rajzpályázat lebonyolításának és a részvétel feltételei
3.1. A Rajzpályázat címe: „Rajzolj varázslatot – a gyógynövények csodái!”
A résztvevőknek azt kell megmutatniuk alkotásaikon keresztül, hogy milyen csodálatosnak látják a gyógynövények világát.
A Rajzpályázat ideje alatt a felhasználók akként tudnak a Rajzpályázatban részt venni, ha a 6. pontban megadott címre elküldenek legalább egy rajzot a megadott témában, a rajz címe, a rajzoló neve és életkora, valamint lakhelye feltüntetésével, „Györgytea rajzpályázat” tárggyal.
3.2. A Rajzpályázaton kizárólag 6-14 éves gyerekek alkotásai vehetnek részt, melyeket a szülő, a gondviselő vagy a pedagógus juttathat el a fent megadott email címre. A rajzpályázatot két korosztályban hirdetjük meg:
- korosztály: 6-9 évesek
- korosztály: 10-14 évesek
A pályázók a pályaművek elküldésével egyúttal elfogadják a Rajzpályázat jelen szabályzatát, melynek nyomán automatikusan részt vesznek a Rajzpályázatban. A pályázók tudomásul veszik, hogy a pályaművek jelen szabályzat szerinti beküldésével elfogadják a jelen szabályzatban és adatvédelmi szabályzatban foglalt feltételeket.
3.3. Rajzpályázat menete:
A Rajzpályázat a Györgytea weboldlán (www.gyorgytea.hu) Facebook és Instagram oldalán (https://www.facebook.com/szabogyuribacsi és https://www.instagram.com/szabogyuribacsi) 2025. április 15. napján 14. órakor indul és 2025. május 18-án 23:59 óráig tart. A Szervező a Rajzpályázatot az alább meghatározott szabályok alapján szervezi.
A Rajzpályázat 2025. május 18-án 23:59-ig tart, így az ezután érkező rajzok már nem vesznek részt a Rajzpályázatban. Az eredményhirdetésre 2025. június 17-én kerül sor.
A Szervező a Rajzpályázat időtartama alatt beérkezett, a jelen szabályzatnak megfelelő rajzokat a Rajzpályázat zárása után összesíti, és a Szervező által felállított zsűri („Zsűri”) mindkét korosztályi kategóriában kiválasztja az általa legjobbnak ítélt három rajzot, (a továbbiakban: Nyertes Rajzok).
A Nyertes Rajzok kiválasztása során a Zsűri az általa meghatározott szubjektív szempontok (pl. egyediség, stílus) szerint mérlegel. A döntés a Zsűri kizárólagos mérlegelésén alapul, amelyért a Szervező, illetve a Lebonyolító nem vállal felelősséget. A Zsűri döntése ellen bármilyen jogorvoslat lehetősége kizárt.
A Pályázó a pályamunka beküldésével tudomásul veszi, hogy a Györgytea a Rajzpályázatra beküldött rajzokat a keresztnév és a kor feltüntetésével minden korlátozás nélkül közzéteheti, nyilvánosságra hozhatja a saját felületein (Facebook, Instagram oldal, illetve weboldal), valamint kiállíthatja bükkszentkereszti gyógynövénykertjében azzal, hogy a Pályázó a pályamunka közzététele/nyilvánosságra hozatala/kiállítása esetén sem jogosult semmilyen anyagi ellenszolgáltatásra, arra nem tarthat igényt.
A Pályázó a pályamunka beküldésével tudomásul veszi azt is, hogy a pályamunka közzététele/nyilvánosságra hozatala/kiállítása esetén – adatvédelmi okokból – kizárólag a rajzot készítő gyermek Pályázó által megadott keresztneve és életkora kerül feltüntetésre.
A Pályázó a pályázat, illetve pályamunka beküldésével a pályamunka Szervező általi, idő-és térbeli korlátozás nélküli felhasználását (kivéve annak átdolgozását) kifejezetten ingyenesen engedélyezi, és tudomásul veszi, hogy a felhasználásért semmilyen anyagi ellentételezésre/ellenszolgáltatásra nem jogosult. Nem minősül átdolgozásnak a papír alapon, postai úton megküldött rajz/alkotás digitalizálása.
A Szervező arra törekszik, hogy a pályamunkákat a lehető legtöbb helyen bemutassa, kiállítsa vagy megjelenítse. A pályamunkákat a Szervező minimum egy évig megőrzi, azonban a Pályázó tudomásul veszi, hogy azokat a pályázó részére nem küldi vissza.
3.4. Nyeremények:
1. korosztály: 6-9 évesek
1. hely: LEGO készlet 40.000 Ft értékben
2. hely: minőségi rajzeszköz csomag 25.000 Ft értékben
3. hely: természettudományos kísérletező készlet 15.000 Ft értékben
2. korosztály: 10-14 évesek
1. hely: Decathlon sportszer utalvány 40.000 Ft értékben
2. hely: minőségi rajzeszköz csomag 25.000 Ft értékben
3. hely: Libri könyvutalvány 15.000 Ft értékben
Ezen felül minden pályázó kap ajándékba egy öt főre szóló ingyenes családi belépőt a Györgytea bükkszentkereszti gyógynövénykertjébe.
4. Részvételi feltételek
A Rajzpályázatban 6-14 éves, nevelésük, gondozásuk alatt álló gyermekeik rajzaival vehetnek részt a szülők, gondviselők vagy pedagógusok, akik 18 éven felüli, teljes cselekvőképes magánszemélyek lehetnek. A részvétel feltétele az 5. pontban meghatározott feladatok teljesítése, valamint jelen játékszabályzat elfogadása és betartása.
5. A pályaművek formai követelményei
- A rajzokat bármilyen eszközzel el lehet készíteni (pl. színes ceruza, filctoll, akvarell stb.).
- A pályamű maximális mérete A3-as (42×30 cm) lehet.
- Minden pályázó legfeljebb egy alkotást küldhet be.
6. A pályaművek beküldése
A pályaműveket az alábbi módon lehet beküldeni:
- Postai úton: Györgytea rajzpályázat, Györgytea Kft., 1054 Budapest, Bank u. 4.
- Elektronikusan: szkennelt vagy fotózott formában az info@gyorgytea.hu email címre (a tárgyban: „Györgytea rajzpályázat”).
7. Kizárások, egyebek
A Rajzpályázatban nem vehetnek részt a Szervező munkavállalói, valamint ezen személyeknek a Ptk. szerinti közeli hozzátartozói. A Szervező fenntartja a jogot, hogy a jelen szabályzatban foglalt feltételeket vagy magát a Rajzpályázatot akár annak időtartama alatt egyoldalúan módosítsa, vagy megszüntesse. A szabályzat módosításait, illetve a Rajzpályázat esetleges megszüntetéséről szóló értesítést a Lebonyolító közzéteszi weboldalán vagy Facebook oldalán. A Rajzpályázattal kapcsolatos bármilyen kérdéssel kapcsolatban a Szervező a Györgytea weboldalán nyújt felvilágosítást.
A Rajzpályázaton való részvétel önkéntes és ingyenes.
A Rajzpályázatból történő kizárás esetei:
A Szervező kizárja a Rajzpályázatból azon pályaműveket, amelyek:
- bármilyen okból jogszabályba ütköznek;
- káromkodást tartalmaznak;
- megbotránkoztató tartalmúak;
- obszcén, agresszív, fenyegető stílusúak;
- bármely személlyel, a Szervezővel, vagy annak termékeivel kapcsolatosan sértő, vagy nem megfelelő hangvételű tartalommal rendelkeznek;
- bármely résztvevőre vagy harmadik személyekre nézve sértőek;
- harmadik személyek személyes adatait jelenítik meg, illetve szerzői vagy egyéb érdekeit sértik;
- más, a Szervezőtől eltérő brandet vagy márkát jelenítenek meg;
- a Szervező szubjektív megítélése alapján nem illeszkednek a Rajzpályázat koncepciójába.
A Rajzpályázaton résztvevő személy („Pályázó”) által küldött tartalomért teljes mértékben a Pályázó vállalja a felelősséget, az ebből eredő esetleges jogi vagy anyagi következményeket is kizárólag a Pályázó viseli.
Amennyiben személyiségi vagy szerzői jogok, illetve egyéb jogsértés vonatkozásában harmadik személynek a beküldött Pályázattal kapcsolatban bármilyen kifogása merülne fel, az ezzel kapcsolatos felelősség kizárólagosan a Pályázót terheli, és az ilyen jellegű igényekből eredő követeléseket a Szervező, illetve Lebonyolító jogosult a Pályázóra áthárítani.
A Szervező által indoklás nélkül kizárásra kerülnek, illetve kerülhetnek (minden előzetes értesítés nélkül – akár előzetesen, akár utólagosan) azok, akikre igaz az alább meghatározott feltételek bármelyike:
- bármilyen fórumon (offline vagy online), vagy a Rajzpályázattal kapcsolatos üzenőfali posztban a Szervező jó hírnevét, üzleti érdekeit sértik, vagy bármely más Játékos emberi méltóságát sértő megjegyzést tesznek,
- sportszerűtlen, etikátlan módszerekkel vesznek részt a Rajzpályázatban.
8. A nyeremény átvételének feltételei
A Szervező a Nyertes Rajzok beküldőivel emailben felveszi a kapcsolatot, a Nyereményeket postai úton juttatja el a nyertesekhez.
Amennyiben valamely Nyertes Rajz beküldője a Nyereményt nem veszi át, abban az esetben a Rajzpályázat a Nyeremény átadása nélkül zárul. A Szervező nem vállal felelősséget a Játékos által tévesen vagy hibásan megadott adatokkal okozott károkért, illetve következményekért.
A megnyert Nyeremény készpénzre át nem váltható.
9. Nyereményekkel kapcsolatos díjfizetések
A Nyertes Rajz beküldőjét a Nyereménnyel kapcsolatosan nem terheli személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség.
10. Adatkezelés
A résztvevők adatait a szervező kizárólag a pályázat lebonyolítása céljából kezeli. Az adatokat harmadik félnek nem adjuk ki, kivéve jogszabályi kötelezettség esetén. Az adatkezeléssel kapcsolatos további információk a Györgytea adatkezelési tájékoztatójában találhatók.