2020 képekben – ahogy mi láttuk

2020 talán az az év, amit senki sem fog elfelejteni. Kitört egy világjárvány, amire nem számítottunk. Négy fal közé lettünk zárva egyik pillanatról a másikra, és bizony sok hétköznapi szokásunkról kellett lemondanunk. Nem volt könnyű, de igyekeztünk kihozni belőle a maximumot és megvalósítani terveinket.

1. Megújult a honlapunk

A célunk az volt, hogy egy olyan friss, a mai igényeket kielégítő honlapot készítsünk, ahol mindenki könnyen megtalálja, amit keres.

Megújult a honlapunk

A kijárási korlátozások alatt interneten elérhetővé tettük a Javasasszony unokája című népszerű Gyuri-bácsi könyvet, hogy ezzel is próbáljuk enyhíteni a nyomasztó bezártságot.

2. Gyuri bácsi is vigyáz magára

Gyuri bácsi is vigyázott magára a vírus ideje alatt. Csak telefonon vagy az interneten tartott a kapcsolatot a külvilággal, bevásárlásait intézték helyette, a kertjénél messzebb nem merészkedett. Megértette, hogy a különleges helyzet különleges magatartást kíván.

Gyuri bácsi otthon és maszkban vigyáz magára

Gyuri bácsi otthon és maszkban vigyáz magára

3. Meghirdettük első gyógynövényes receptversenyünket

A pályázat célja az volt, hogy bemutassuk, milyen sokféleképpen fel lehet használni egy-egy gyógynövényt. Nem csak teaként lehet fogyasztani, hanem leveseket, főételt, desszertet és italt is lehet készíteni belőlük.

A képen az első helyezett fogás látható. Szabó Emma: Töltött vadtormalevél céklamártásban, bundázott körömvirággal és lándzsás útifűlevél csipsszel

A képen az első helyezett fogás látható. Szabó Emma: Töltött vadtormalevél céklamártásban, bundázott körömvirággal és lándzsás útifűlevél csipsszel

4. Elindultak a Gyógynövénytúrák

Örültünk neki, hogy a több hetes bizonytalanság után eldőlt, újra indulhatnak Gyuri bácsi gyógynövénytúrái. Lakatos Márk és Mezőfi Attila túravezető szeretettel várt miden új és régi gyógynövény-szerelmest a 3 és az 1 napos túrákon.

Lakatos Márk túravezető

Lakatos Márk túravezető

5. Megnyitott az új gyógynövénykert

A 2000 táján létrehozott régi gyógynövénykertet kinőttük, így megőrizve a kolostorkertek és az ősi magyar gyógyítás hagyományait, egy új bemutatóközpontot hoztunk létre, 21. századi körülményeket biztosítva a látogatóinknak.

A kert éltető alapeleme a növény, ezért lett a kert alapstruktúrája egy hárslevél szív alakú rajzolata. A hárs egyrészt a szeretet fája és szimbóluma, másrészt fontos gyógynövény is. Az ösvények és utak a hárslevél erezetének mintáit és szélét formázzák.

Az új kert madártávlatból.

Orliczki Attila fotója

Orliczki Attila fotója

A kertben nagyon sok vendéget fogadtunk, felnőtteket, gyerekeket, iskolai csoportokat, de volt, akit születésnapjára leptek meg szerettei egy kertlátogatással. Sőt, esküvői fotók is készültek a gyönyörű környezetben.

Gyuri bácsi a tőle megszokott elhivatottsággal beszélt a gyógynövények egészségvédő szerepéről a Miskolci Éltes Mátyás fejlesztőiskola halmozottan sérült tanulóinak.

Gyuri bácsi a tőle megszokott elhivatottsággal beszélt a gyógynövények egészségvédő szerepéről a Miskolci Éltes Mátyás fejlesztőiskola halmozottan sérült tanulóinak.

6. Az Ország Cukormentes Tortájának eredményhirdetése a Parlamentben

Idén először a Diabess Kft. különdíjat ajánlott fel a legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült cukormentes torta készítőjének.

A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta, a Mogyorócska készítőjének Gyuri bácsi adta át a díjat a Parlament Lovagtermében.

A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta, a Mogyorócska készítőjének Gyuri bácsi adta át a díjat a Parlament Lovagtermében.

7. Gyuri bácsi megyei önkormányzati kitüntetést kapott

A VI. Kincseink – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értékdíjat a nemzeti értékek és a nemzeti értékeket továbbfejlesztő és ápoló közösségek kapják. Egészség és életmód szakterületi kategóriában Szabó György, a bükki füvesember gyógynövényes termékei és népgyógyászati munkássága nyerték el a díjat.

Középen Gyuri bácsi

Középen Gyuri bácsi

8. Lopes-Szabó Zsuzsanna az év női vállalkozója

„Úgy gondolom, hogy az én sikerem titka az az értékrend, amit a szüleimtől, nevelőimtől, olvasmányaimtól kaptam. Amibe belefogtam, azt mindig szívvel-lélekkel csináltam (…) De a legfontosabb az, hogy úgy érzem, jó ügyet szolgálunk.”

Lopes-Szabó Zsuzsa

Lopes-Szabó Zsuzsanna

9. Új immunerősítő teakeverék jelent meg a Györgytea választékában

A Mezei kakukkfüves teakeverékben lévő gyógynövények fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása miatt a tea erősítheti a szervezet ellenálló képességét ismeretlen eredetű fertőzéses megbetegedésekkel szemben.

10. Varázslatos karácsonyi csomagok

A Györgytea idén szerette volna ezt a rendkívüli évet valami széppel lezárni, ezért hangulatos karácsonyi ajándékcsomagokat készített, melyekkel vásárlóink meglephették szeretteiket.

Karácsonyi csomagok

Igyekszünk erre a sok jóra emlékezni és ezzel a lendülettel kezdeni a 2021-es esztendőt. Egy mesebeli bükkszentkereszti képpel búcsúzunk 2020-tól.

Orliczki Attila

Orliczki Attila