Bükkszentkereszti önkéntes tűzoltó egyesületet támogatott a Györgytea

Önkéntes tűzoltók

Lopes-Szabó Zsuzsa és az önkéntes tűzoltók Bükkszentkereszten

A tűzoltók védőszentje Szent Flórián. Munkájukat akkor becsüljük a legtöbbre, amikor a legnagyobb bajban segítenek tüzet oltani, életeket menteni. A feladatot a hivatásos tűzoltókon kívül önkéntesek is végzik ugyanolyan odaadóan és hivatástudattal.

Bükkszentkereszten is van egy hosszú nevű önkéntes tűzoltó egyesület: Bükkszentkereszti Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület, rövid nevén Bükki FLÖTE.

2015 óta működik, jelenleg 15 tagja van, ezek közül 5 hivatásos tűzoltó.

Ügyüket mi is támogatjuk, az erkölcsi támogatáson túl adománnyal is. Hisszük, hogy a helyi jó ügyeket kell pártfogolni elsősorban. Ennek kapcsán beszélgettem az Egyesület elnökével, Horváth Zsolttal, valamint két kollégájával, Magyar Károllyal és Schmiege Rolanddal. Három egyenruhás, fess fiatalember várt a Gyógynövényházban, hogy feleljenek a kérdéseimre. 

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Köszönöm, hogy eljöttek erre a beszélgetésre. Kíváncsian várom, mit tudnak elmondani nekünk, érdeklődő laikusoknak a munkájukról. Milyen felszereléssel dolgoznak? Hallottam, hogy van egy nagyon komoly tűzoltó autójuk.

Horváth Zsolt: Igen, Németországból kaptuk ajándékba. Mercedes gyártmány, és bár 30 éves, ott már leselejtezték, de csak 30 ezer körüli km van benne, nekünk nagyon megfelel. Kezdetben egyáltalán nem rendelkeztünk még megfelelő eszközökkel, ezért próbáltunk olcsóbban, leselejtezett honvédségi (4*4es) terepjáró járműre pályázni. A Honvédelmi Minisztérium tanácsára beadtunk egy pályázatot, amelynek elbírálását követően 1,5 év múlva megkaptunk egy saját csörlővel felszerelt járművet. Ennek köszönhetően akár a közlekedést zavaró, az útra kihajló fákat is kezelni tudjuk, gondoskodva a falu lakóinak biztonságáról. Jelenleg az ajándék tűzoltóautó tárolására alkalmas fűtött garázshely hiánya okoz gondot. Szerencsére a tavalyi évben kaptunk egy épületet a falu szélén, ahol egy kétállásos szer-garázs építését tervezzük, ami klímafűtéssel lesz felszerelve. Ennek köszönhetően majd 5 fokos hőmérsékleten tudjuk a helységet tartani, ami télen is fontos, hiszen most sajnos le kell eresztenünk a vizet, hogy az ne fagyjon bele a járműbe.

Önkéntes tűzoltók

A Németországból ajándékba kapott Mercedes tűzoltóautó

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Egy tűzoltóautónál valóban nem előnyös, ha nincs benne víz. És persze legfontosabb tényező a gyorsaság.

Horváth Zsolt: Azért vagyunk speciális helyzetben, mert az országban 2-3 település van mindössze, ahol a katasztrófavédelem/tűzoltóság nem tudja tartani a 15-20 perces kivonulási időt, a falu nehéz megközelíthetősége miatt. Régen előfordult, hogy a kivonulás Bükkszentkereszten akár 40 percig is eltartott. Ennek következtében sajnos 2 ház is porig égett. Azonban úgy gondolom, hogy megalakulásunk óta a Jóisten a tenyerén hordoz minket, mert minden tervünk eddig nagyon támogatva volt.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Vagy Szent Flórián támogatja Önöket.

Horváth Zsolt: (Nevet) Igen, vagy mindkettő együtt. Ennek ellenére mindig is éreztem, hogy ennyi adomány és segítség után kérni is fog tőlünk a Jóisten, és sajnos ez be is igazolódott, mert 2 éve a lovardát is tűz érte, ám mi a riasztást követő 10 percen belül a helyszínen voltunk. Voltak emellett bálatüzek is, amelyeket sikerrel tudtunk eloltani. Mindig van készenlétben 4-5 ember, de előfordult, hogy egy tűzesethez 8-an mentünk ki.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: A 15 önkéntes tagból hány fő lakik itt a faluban?

Horváth Zsolt: Egy kivételével mindenki itt lakik. Van egy miskolci kolléga, aki bükkszentkereszti születésű, de a munkája Miskolchoz köti, azonban ő az egyik legaktívabb közülünk.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Hogyan tudják magukat fenntartani? Adományokból vagy tagsági díjból?

Horváth Zsolt: A tagsági díj csak jelképes, mert mindenki a főállása mellett a szabadidejét áldozza az önkéntes munkáért. A tagsági díj évente 1000 Ft. A pályázatoknál ennek fontos szerepe van, hiszen plusz pont jár érte. Eddig minden évben nyertünk kisebb összegeket. Adományokat is szoktunk kapni, illetve emellett mi intézzük a Libegő (Libegő Lillafüred és Jávorkút között) vízszállítását. Tekintve, hogy ott nincs csatornázás vizet kell odaszállítani, amit mi egyben egy gyakorlatnak fogunk fel, hiszen ott is kell vizet vételezni, szivattyúzni stb. Ezt térítés fejében végezzük.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Miért kell oda vizet szállítani?

Horváth Zsolt: A libegő tetején található egy büfé mosdóval. Mivel itt nincs közmű, mert Natura 2000 területhez tartozik ezért így kell megoldani a vízellátást.

Emellett a vasútnál is szoktak tartani különböző gyakorlatokat, mint tálcatűz, vasúti kocsiból mentés melyeknek megtartásában mi is szerepet vállalunk. Teljesen önfenntartóak vagyunk. A felajánlott 1%-kal évente akár 200-300 ezer Forint támogatáshoz is jutunk. Mint a méhecskék, morzsánkként gyűjtjük össze az önfenntartáshoz szükséges összegeket.

Önkéntes tűzoltók

Találkozó a Gyógynövényházban

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Az idén sajnos ismét elmaradnak a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok, de jövőre szeretettel várjuk Önöket egy bemutatóra.

Horváth Zsolt: Igen, az utánpótlást már most kell kinevelni. Iskolákban tartottunk gyakorlatokat, például tálcában tűzgyújtással és begyakoroltattuk, hogy poroltóval hogyan kell eloltani azt. Rendkívül fontos, hogy tudja mindenki, hogyan kell reagálni ilyen éles helyzetekben.

Magyar Károly: Ez egy jó lehetőség volt a faluban, meghirdetve üzemek, közintézmények, iskolák, óvodák, cégek számára, hogy kipróbálják magukat egy éles helyzetben, mert a tűzoltókészülék nem azért van, hogy a tűzoltók használják. Azért van, hogy az ott dolgozó emberek használni tudják.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: A nem hivatásosok kiképzése hogyan épül fel?

Horváth Zsolt elnök: Hivatásos tűzoltók tartják a tűzoltóság által szervezett 40 órás, intenzív tanfolyamot, amely 1 hétig tart reggeltől estig. A tanfolyam keretében videókon, különböző nemzetközi példákon keresztül szemléltetnek helyzeteket. A tanfolyam végén természetesen gyakorlati vizsgát is kell tenni. Valamennyi tagunk képzett.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Hogyan lesz valaki hivatásos tűzoltó?

Schmiege Roland: Elsősorban ez egy elhivatottság, de a pályaválasztást követően van természetesen egy fizikai és egy orvosi alkalmassági felmérő, amelyek után a következő lépcsőfok a Tűzoltó iskola.

Önkéntes tűzoltók

Zsuzsa tűzoltó felszerelésben és a volán mögött

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Milyen iskola ez pontosan?

Magyar Károly: Régebben megyei rendszerben volt az oktatás, most országos rendszerben működik. Az elméleti-, és gyakorlati alaptanfolyam 4 hónapos és Budapesten folyik az oktatás. Ezt követően kell vizsgát tenni és utána lehet szakmai vonalon tovább specializálódni különleges gépekre.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Milyen különleges gépekre gondol?

Magyar Károly: Szivattyúgép, emelőkosár, létra, stb. Ezekre mind külön kell egy alapvizsga, amivel kezelhet az ember nehézgépeket és típusvizsga kell minden egyes további gépre. A képzésben a szakmai alapfokot követi a közép-, és felsőfok. A felsőfokú oktatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajlik.

Schmiege Roland: Karriert főként a fiatalok tudnak ezen a területen befutni, főként az 50 év alattiak. Akik idősebbek és van közép-, felsőfokú képzettségük, ők az irodai oldalról segítik a munkát.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Milyen rendfokozatok vannak a tűzoltóságnál?

Horváth Zsolt elnök: A következő rendfokozatok vannak: Tiszthelyettes, Tiszt, Főtiszt, Hadnagy, Főhadnagy

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Melyik volt a legveszélyesebb kivonulásuk itt a faluban?

Horváth Zsolt elnök: Tavaly augusztusban a Lovardában a lóakolt tűz érte és a helyszínére még a TV2 is kijött forgatni, de sajnos több ilyen alkalom is volt már. Illetve az éjszakai favágás esete.

Önkéntes tűzoltók

Zsuzsa kipróbálta, milyen lehet tűzoltónak lenni

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Kik a szponzorok? Önkormányzatok?

Horváth Zsolt elnök: Mi nem keressük meg őket direktben, és szerencsére nem vagyunk rászorulva, de jól jön mindenfajta támogatás. Mi nem kivenni szeretnénk a kalapból, hanem segíteni az embereket egy vészhelyzet esetén.

– Lopes – Szabó Zsuzsa: Nagyon tiszteletreméltó dolog, amit az emberekért tesznek. Úgy gondolom a tűzoltókat mindenki nagyon tiszteli. Ezt a szerény összeget, amit mi támogatásként adtunk, mire fogják fordítani?

Magyar Károly: Szertárra, garázsra és a fűtésre. Alapvetően minden olyan eszközünk megvan, ami ehhez a tevékenységhez kell. Természetesen ezeket mindig újítani kell. Azonban a fő prioritás most jelenleg az, hogy az év mind a 12 hónapjában üzemkész állapotban legyenek a járművek. Eddig októberben le kellett engedni a vizet, a fagymentesítés egészen áprilisig tart. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk vonulni, de időveszteség, amíg feltankoljuk az autót vízzel. Most 5-10 perc alatt telik meg a tartály. Ez a szertár ha meglesz, akkor mindenünk megvan ahhoz, hogy teljes nyugalommal tovább tudjuk vállalni a tevékenységet az év minden szakában. Reméljük minél több fiatal választja a jövőben majd a tűzoltó szakmát.