2017.12.21.
Egyáltalán nem ünnepélyes történet
Volt egyszer egy lány. Tehetős családból származott, szülei jól kereső szakmában dolgoztak. Egyetlen lányukat a megfelelő társadalmi normák és elvárások szerint nevelték, megadva neki minden lehetőséget, hogy felnőttként jól megállja a helyét a világban.
A lány két dologra vágyott nagyon: egy kutyára és egy önálló lakásra. Utóbbit szülei már említett anyagi helyzete tette elérhető álommá, az ő feladata a kutya felkutatása lett. Szóba került mindenféle kinézetű, nagyságú és fülhosszúságú eb, a legritkább fajtától a leghétköznapibb „modellig”. Végül egy barna szőrű, bánatos tekintetű, ámde vidám természetű menhelyi korcsra esett a választás, akit a biztos haláltól menekített a lány a szülői házba.
A lakás kiválasztása nagyobb fejtörést okozott. Másfél évig járták a várost, hívogatták az ügynököket, böngészték a hirdetéseket. Az egyik túl nagy volt, a másik lehetetlen beosztású, volt köztük penészes falú, volt sötét udvarra néző és felújított méregdrága. Végül a kitartó munka meghozta gyümölcsét: a józan ész talaján maradva, nem kis szerencsével találtak egy elfogadható árú, aprócska lakást egy társasházban, nem messze a szülői háztól.
A lány határtalanul boldog volt. Külön örült, hogy közel maradhat szeretett szüleihez. Hetekig tervezgette, hogyan fogja felújítani a lakást, hogyan fogja átalakítani és berendezni kettejüknek, magának és a kutyának. A karácsonyt talán már ott is tölthetjük, ujjongott magában.
A papírmunkát viszonylag hamar elintézték. Az első társasházi közgyűlésre boldog tulajdonosként készült, várakozással, enyhe izgalommal. Kíváncsi volt lakótársaira, akik közül egyikkel-másikkal már összefutott a lépcsőházban.
A gyűlésen hideg zuhanyként érte a hír: a ház lakói már régebben hoztak egy határozatot, miszerint semmilyen háziállat nem tartható az épület lakásaiban. A lány azt gondolta, nem baj, majd beszél velük egyenként, meggyőzi őket, hogy változtassák meg a szabályt, tegyenek kivételt az ő kedves kutyájával, aki nem harapós, soha nem ugat, imádja a gyerekeket, és mindenkihez rendkívül barátságos.
A legfelső szinten kezdte. Az ott lakó két család mereven elzárkózott a kéréstől, ők is aláírták, ők is egyetértenek, ide nem való állat. Akárhogy érvelt, a következőkben sem járt több sikerrel. Úgy tűnt, valóban egyhangú óhaj a tulajdonosok részéről, hogy ne lakjanak állatok senkinél.
A lány napokig szitkozódott, kesergett, sírt, dühöngött és csikorgatta a fogát. Végül rájött, hogy tehetetlen, meg kell válniuk egymástól, bármennyire is meghasad a szíve.
Úgyhogy most árulja a lakását.
Boldog és békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Lopes-Szabó Zsuzsa
fitoterapeuta, gyógynövényszakértő