2019.12.19.
Várakozás
Az ádvent a várakozás ideje.
Karácsonyra várakozunk, ki így, ki úgy. Van, aki az ajándékokat várja, van, aki a család érkezését, van, aki az éjféli misét, van, aki a fényárban úszó utcákat.
Várni valamire bonyolult dolog. Benne van a várakozásban a türelmetlenség, az ígéret, a bizsergés, az izgalom, milyen lesz? Mikor jön már el végre?
Várandós a nő, aki várja a gyermekét.
Azt a gyönyörű 9 hónapot nem lehet sürgetni, az a készülődés ideje. A kisbabának kell gerincoszlop és vegetatív idegrendszer, szemek és fülek, kell egy parányi szív, ami fáradhatatlanul lüktet majd élete végéig. Lehetetlen azt az időt megspórolni, a munkát összecsapni.
Kevésbé magasztosan, de várunk a buszra, vonatra, villamosra. Türelmesen vagy türelmetlenül, manapság inkább türelmetlenül. Várunk a gyerekünkre az iskola előtt, a fogorvosnál arra, hogy sor kerüljön ránk, és a bankban az ügyintézőre. Várunk a boltban a kasszánál, a postán a levelünkre. Várjuk a tavaszt, a szombatot, a reggelt vagy az estét, a műtétet a kórházban, és azt, hogy kiengedjenek a kórházból. Mintha mindig csak várnánk valamit, és alighogy megérkezett, amire vártunk, örülni se tudunk, máris elkezdünk várni valami másra, közben elillan-elfogy az idő, az élet.
Az ádventi le nem rövidíthető várakozás után jön a karácsony, az Ünnep, Jézus születésének felemelő ünnepe. A szeretet ünnepe, amire vártunk.
„A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. …Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van… aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
(Pilinszky János)
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk:
Lopes-Szabó Zsuzsa és
Szabó Gyuri bácsi