2017.04.03.
A Györgytea jó tündére
A Lopes-Szabó Zsuzsával készült interjú a Sikeres Nők magazin 2017. márciusi számában jelent meg.
Most, ahogy beszélgetünk, úgy tűnhet, rejtőzködő alak vagyok. Pedig igazából nem vagyok az. De az is igaz, nagyon nehéz egy közismert, elismert ember utódja lenni. Tudom, mennyire fontos családi hagyományaink megőrzése, ugyanakkor nem lehetek, nem is akarok apámhoz hasonlítani. Nem titok, régóta kérdezgetem magamtól, mit keresek abban az ügyben, ami valójában az apámé? Az is tény, hogy sokat tettem hozzá, ezt szerénytelenül állíthatom – mondja Lopes-Szabó Zsuzsanna, a Györgytea ügyvezető igazgatója, a nyolcvannyolc éves bükkszentkereszti füvesember, Szabó Gyuri bácsi eredetileg bölcsésznek tanult lánya.
– Ön, a Györgytea ügyvezetője, az önmagáról írt könyvének bevezetőjében így fogalmaz: Ön azt hiszi, e könyvben gyógyfüvekről van szó, nagyon téved, sokkal többről, Önről van szó! Arról, hogyan óvhatja magát a betegségektől, mit tehet azért, hogy hosszú életének minden-napjai egészségben teljenek.
– Arról is írok ebben könyvben, miként éljünk harmóniában önmagunkkal és a környezetünkkel, hogyan vigyázzunk a Földre, a természetre, amit ostobán, lélektelenül pusztítunk, és nem vesszük észre, hogy vele pusztulunk mi is, mert a kapzsiság, a pillanatnyi anyagi érdek gyakran felülírja a józan észt! Sajnos, ugyanúgy vesztettük el a tiszteletet a természet iránt, mint ahogy egymást is elfelejtettük tisztelni.
Földünk türelmes és bölcs, de megújulni, létezni csak akkor tud, ha a hátán hordott Ember nem akarja a halálát.
Csak ismételhetem magamat: olyan könyvet szerettem volna írni, amiben számomra minden, ami fontos benne van: az összes, kedves gyógynövényünk, családunk múltja, magyarságunk, édesapám szellemi öröksége.
– Az Ön hasonlósága és mássága.
– Szívem szerint regényt írtam volna mindarról a szépségről, ami a tevékenységünknek része: a gyönyörű bükki tájakról, az erdő csendjéről, a növények szeretetéről, az emberekről, akikkel az utóbbi években találkoztunk. Újszerű ismeretterjesztő könyvet szerettem volna írni a ma annyira népszerű gyógynövényekről, mert úgy találom, rengeteg téves információ létezik velük kapcsolatban. Igyekeztem összefoglalni mindazt, amit a népi gyógyászat tud, és ötvözni azzal, amit a tudomány emellé képes tenni.
– Úgy tűnik való igaz, Ön egy fontos ügy fontos, de szerény eszköze.
– Hitem és meggyőződésem valóban nagy, de a tudásom kicsi.
– Hobbis gyűjtögetésük így nőtte ki magát elismert vállalkozássá.
– Másrészt úgy kellett belevágnunk a gyógytermék engedélyeztetésbe, hogy közben a fogalmunk sem volt, mit kell tennünk.
– Az is tény, hogy jó tündérként, időben és hatékonyan belépett az új szereplő, Ön, kedves Zsuzsanna.
– Pedig éppen húsz éve, hogy Prágába, aztán Portugáliába költöztem…
A végzettségem szerint bölcsész vagyok, és soha életemben nem terveztem a vállalkozói létet. Aztán egyszer mégis megfogalmazódott bennem: nem elég elmagyaráznunk, hogy a galagonya példásan karbantartja az érrendszeri betegségeket, édesapám tudása köré gazdasági társaságot kell létrehoznunk. Ezért volt szükség rá, hogy beleássam magam az ismeretlen szakterületekbe. Közben megtörtem a családi hagyományt azzal, hogy fitoterapeuta lettem.
– Azt írja valahol, az első irodájuk a nappalijukban nyílt, az egyetlen alkalmazott levelezéssel és nagyon egyszerű pénzügyi feladatokkal foglalkozott. Később béreltek egy nagyobb helyiséget a Bank utcában, amikor már nem bírtak a forgalommal, ugyanitt üzletet nyitottak, miközben zajlott a cukortea engedélyeztetése.
– Utcáról sétáltam be az Országos Gyógyszerészeti Intézetbe, ahol igazán segítőkészen fogadtak. A Györgytea, ma, mint vállalkozás, valójában három céget fog össze, a Bank utcai üzletben egy perc sem telik el úgy, hogy vevő be ne lépne. Itt hat alkalmazott dolgozik, a kertben, szezontól függően, akár tíz is.
– Úgy tudom, már a második évtől nyereségesek voltak.
– És közel negyven munkahelyet tudtunk teremteni a faluban!
– Miben látja küldetésük fontosságát?
– Biztos vagyok benne, hogy az, aki nem szentel minden nap egy kis időt az egészségére, egy nap majd sok időt fog áldozni a betegségére. Ez a hit már korábban kialakult bennem, noha nem sokáig lépegettem apám után. Egyedüli gyerekként ma már természetes, hogy én folytatom a családi hagyományt. Igaz, sokáig azt hittem, hogy ez nem az én feladatom.
Három éves koromig soványka, beteges kislány voltam, gyakori tüszős mandulagyulladással küszködtem. A gyerekorvos műtétet ajánlott, de a nem szűnő gyulladások miatt nem tudta a beavatkozást elvégezni. Ekkor tanácsolta, hogy vigyenek Bükkszentkeresztre gyógyulni. Két hét alatt szépen helyrejöttem. Azt követően apámnak nem is volt más kívánsága, mint szorosabbra fűzni a köteléket a faluval, Így minden nyarat, vakációt ott töltöttünk. Vérembe ivódott a hegyvidék szeretete, az erdők illata és csendje, a növények és állatok tisztelete.
– Nyugdíjazása után édesapja minden idejét a gyógynövényeknek szentelhette.
– Ekkor találta meg azt a hivatást, ami ma is kitölti az életét, ami értelmet ad mindennapjainak. Kezdetben nem volt szüksége segítségre Gyűjtögette a növényeit, szárítgatta, csomagolta őket, de egy idő után olyan sok lett a dolga, hogy nem győzte egyedül. Előadásokra hívták, tanácsait kérték, már nem tudta az összes feladatot egyedül ellátni.
Ekkor költöztem a közeli Svájcba. Onnan utazgattam haza, hogy vele dolgozzak, eltanuljam a tudományát. És ez így van már lassan tíz éve. Nagyon sok időt töltök Magyarországon, “kétlaki” lettem.
– Könnyű volt az átállás, az új szerepkör?
– Nem ment könnyen. Főleg az elején sok olyan területen volt rám szüksége, ahol magam is járatlan voltam. Nehezen szoktam bele a rendeletek útvesztőibe, az adminisztráció időnként idegtépő lassúságába, a hatékony és precíz Svájc után a fölösleges idő-vesztegetésbe, és a törvénykezés kuszaságába. Hamar rájöttem, hogy nincsenek világos játékszabályok a gyógynövények területén, és hogy ezt – velem együtt – az általam nagyra becsült szakmabeliek fájlalják legjobban.
– Közben lassanként beletanult a gyűjtés-feldolgozás-gyógyítás rejtelmeibe.
– Egyre nagyobb kedvvel és lelkesedéssel csináltam mindezt, mert láttam a fontosságát, és azt is láttam, milyen nagy szükségük van az embereknek a gyógyteáinkra, a tanácsainkra, és arra, hogy figyelmesen meghallgassák őket.
– Édesapjával érezhetően fontosnak tartják, hogy minél több emberhez szóljanak a gyógynövényekről, a természetes gyógymódokról, melyekre egyre nagyobb az igény.
– Fontos lenne tudatosítani minden emberrel, hogy felelős a saját egészségéért, és azt a gyógymódot kell választania, ami a leginkább megfelel neki. Fontos lenne, hogy a gyógynövények visszanyerjék azt a szerepet, amit évszázadokon át betöltöttek életünkben. Nagyon fontos lenne, hogy ne hagyjuk kiveszni hagyományainkat.
Úgy érzem, az a feladatom, hogy ezt az üzenetet minél több embernek átadjam. Ezért született meg a könyvem is. A karma sokszor jut eszembe. Ez lenne az én karmám? A dalai láma szerint: „a karma mindaz, amit gondolunk, mondunk, cselekszünk, áhítunk és elmulasztunk”.
Egyetértünk Zsuzsannával: jó és rossz tetteink mind gyűrűt vetnek a sorsunkban, miként a víztükörbe hullott vízcsepp. Választásainkkal sorsunkat befolyásoljuk, irányt adunk a fejlődésének. Zsuzsanna választása nem volt egészen önkéntes, mégis a legmeghatározóbb eleme lett életének. Nem térhetett ki előle, s mint búcsúzásként mondja, most már nem is akar.
Mészáros István