2015.09.29.
Családi legenda
Ahogy Gyuri bácsi meséli… 1865. június 10-én Sajókazincon, egy Borsod megyei kis faluban született Balogh Borbála, Gyuri bácsi anyai nagymamája. Felcseperedett, majd amikor eljött az ideje, férjhez ment és gyermekei születtek. Amikor megözvegyült, Miskolcra költözött a lányáékhoz, ahol az unokákra vigyázott, őket tanítgatta – köztük az akkor kisgyermek Gyurkát.
A nagymama nagy kincset hozott magával szülőfalujából: a gyógyító növények ismeretét, tiszteletét, a népi gyógyító tudást. Mint a környék ismert javasasszonya, ő kúrálta a hozzá forduló betegeket, állatokat.
A gyógyítás a szellemi kultúra része, mely egy adott közösség együttes tulajdona. Mivel akkoriban ritka volt az orvos, drága a gyógyszer, a javasasszonyok, füvesemberek töltötték be a gyógyító tisztét. Az ő tudásuk főleg az évszázadok alatt felhalmozódott tapasztalatra épült. Balogh Borbála is kapta tudását valahonnan – vélhetően az ő nagyanyjától vagy édesanyjától, aki szintén elődeitől tanulta a gyógyítást. Akárhogy is van, ez a tudás öröklődött és tovább öröklődik, a mi felelősségünk pedig abban van, hogy ne hagyjuk veszni a közös kincset.