2019.06.17.
Gyuri bácsi kisunokái
A számát sem tudja, hányan vannak. A vér szerinti unokái persze nincsenek olyan sokan, hogy ne tudná őket összeszámolni, de vannak neki mások is – azok a gyerekek, akik az ő Babaváró programja segítségével jöttek a világra.
Közülük hívott meg néhányat egy szombati napon Bükkszentkeresztre. Mindenki nem fért volna el a kertjébe, ezért muszáj volt korlátozni a meghívottak számát.
Szép napsütéses időben érkeztek a családok egymás után. Volt, aki nagyon messziről jött (Mór) és volt, aki nagyon közelről (Miskolc). Volt 10 éves nagyfiú és 6 hónapos pici lány. Egy olyan házaspár is eljött tapasztalatcserére, melynek tagjai még csak most készülnek a programba belefogni. Volt olyan család, ahol mind a 4 gyermek a Babavárónak köszönhetően született meg, és volt egy kisfiú, akire 20 évig vártak a szülők, hogy végül a program segítségével megérkezzen.
Örömmel láttuk, hogy a családok nagyon hamar szóba elegyednek egymással, és a különböző korú gyerekek szívesen játszanak együtt. Gyuri bácsi egy időre sajnos el kellett hagyja a társaságot, amíg a konyhában próbálta visszaparancsolni a meghatottság könnyeit. Nem kis dolog látni a sok apróságot, akik részben neki köszönhetik életüket.
Ahol gyerekek vannak, ott vidámság is van. Ugrálással, szaladgálással, labdázással telt a délután. A legvégén még a szülők, sőt Gyuri bácsi is beállt a labdázók közé.
Búcsúzáskor a gyerekek szívesen adtak puszit Gyuri bácsinak, akinél olyan jól érezték magukat, hogy azt mondták, máskor is eljönnek.
Lopes-Szabó Zsuzsa
fitoterapeuta, gyógynövényszakértő