2015.09.29.
Népgyógyászat
A népgyógyászat olyan ősi gyógyítási mód, mely minden nép közös tulajdona, és amely ma is gazdagodik az emberek tapasztalatai által.
A kutatások, elemzések száma szerencsére megsokszorozódott, ennek köszönhetően a szakemberek több tucat növényben megtalálták a hatóanyagokat, és kivonatot tudtak belőlük készíteni. Fény derült sok veszélyre is, ami a gyógynövények hosszantartó vagy nagymértékű fogyasztásából adódhat. Az irántuk megmutatkozó kereslet és kínálat növekedéséhez, az öngyógyítás gyakorlatának terjedéséhez a törvényeknek és rendeleteknek is alkalmazkodniuk kellett – vagy inkább kellene.
Az emberek manapság ismét egyre nagyobb számban fordulnak a gyógyító növényekhez.
Egészen biztosan több tényező is szerepet játszik ebben: az akadémikus gyógyításban, az orvosokban és a gyógyszeriparban való csalódás, az idegenkedés a mesterséges anyagoktól, a gyógyszerek mellékhatásaitól, a zöld mozgalmak előretörése, a nosztalgia a természetes életmód és gyógyítás iránt.
Világjelenségről beszélhetünk: az Egyesült Királyságban az orvosi konzultációk 7-8 %-a folyik az alternatív szektorban, melyek közül az egyik legnépszerűbb a gyógynövényes gyógyítás. Az itt kezelt betegek 81%-a elégedett a kapott kezeléssel, és adott esetben újra alkalmazná. Nyugat-Európában a lakosság 40-70 %-a veszi igénybe a komplementer orvosi beavatkozásokat. Az Egyesült Államokban már 1990-ban többen kerestek fel különböző alternatív gyógyítókat (425 millió eset) mint az alapellátásban dolgozó orvosokat (388 millió eset).[1]
Pekingi nyilatkozat
A World Health Organization (Egészségügyi Világszervezet) olyan fontosnak tartja a hagyományos orvoslás ügyét, hogy nyilatkozatban hívta fel a világ figyelmét arra, becsüljék meg a népi gyógyítók tudását. A pekingi nyilatkozat arra ösztönzi az orvosokat, egészségügyi intézményeket, hogy működjenek együtt a népi gyógyítókkal az ügyben, hogy olvasszák bele tudásukat az akadémiai gyógyításba, a kormányokat pedig arra szólítja fel, hogy tegyék a nemzeti egészségügy részévé a hagyományos gyógyítást.
A beteg ember sajnos sok esetben magát gyógyítja. Ismeretekért nem fordulhat az orvoshoz, aki nem rendelkezik a megfelelő tudással és – vagy éppen ezért – egyenesen ellenzi a gyógynövények használatát. Így aztán a betegek könyveket bújnak, és az interneten keresgélik és találják meg az időnként ellentmondásos információkat. Szerencsére az ebből származó balesetek nem végzetesek, mégis sokszor eltúlozva kerülnek a köz tudomására. Egyes növények elsöprő sikere (pl. az orbáncfűé) szintén heves reakciót váltott ki azokból az ellenérdekelt lobbikból, melyek piaci részesedésüket féltik.
Nem tekinthetünk el tehát azoktól a gazdasági tényezőktől, melyek ezen jelenségek, és ezzel párhuzamosan a gyógynövényekre vonatkozó, egyre szigorodó törvényi szabályozás hátterében is húzódnak. Pedig a gyógynövényes gyógyítás egy olyan komplex, hatékony, évszázadok óta sikeresen használt, szelíd és természetes gyógyászati rendszer, aminek eredményeit a XXI. század embere sem nélkülözheti.
[1]Természetes gyógymódok szerk. Dr. Hegyi Gabriella (K.u.K. Kiadó Bp. 2008)