2024.05.30.
Üdítő helyett üdítően hideg gyógytea
Ki ne érezte volna úgy egy forró nyári napon, hogy hűs kortyolnivalóra vágyik? A hideg gyógyteák nem csupán hűsítenek, de számos jótékony hatással is bírnak. A szénsavas, cukros üdítők helyett már csak ezért is érdemes rájuk szavazni.
Ezért húz a szívünk hőségben a hűs italok felé
Amint a hőmérő higanyszála tartósan 25 fok fölé kúszik, szervezetünk gyakori szomjúságérzettel jelzi, hogy pótolnunk kell az izzadással elvesztett folyadékot.
Torkunk kapar a szárazságtól, nagyokat nyelünk, tudjuk, hogy sürgősen innunk kell. A szomjúság fontos figyelmeztetés, hogy nem ittunk annyit, mint amennyire szükségünk lett volna. (Testsúlytól, életkortól függően legalább 2-3 liternyi vízzel számolhatunk.)
A természet a felborult egyensúly helyreállítására törekszik, hiszen sejtjeinknek folyadékra – leginkább tiszta vízre – van szükségük ahhoz, hogy megfelelően működjenek. Ám a nagy melegben még ez is kevés, érezni szeretnénk, hogy felpezsdülünk.
A hűs italokhoz azért vonzódunk annyira, mert már az első kortyok azt üzenik az agyunknak: végre megérkezett a felfrissülés. Elégedetten sóhajtunk fel ilyenkor, majd átadjuk magunkat a szomjoltás élvezetének.
Üdítő vagy üdítő gyógytea?
Nem vitás, hogy a leghasznosabb ital télen-nyáron a tiszta víz, mely lehet szénsavmentes, de akár szénsavas is. Az ásványvizek mellett a csapvíz is kiváló megoldás. A napi folyadékmennyiség döntő részének ebből, azaz vízből kellene állnia.
A szénsavas, cukros üdítők is képesek lehetnek arra, hogy az azonnali felfrissülés érzetét keltsék, de nem mindegy, hogy milyen áron teszik ezt. Magas cukortartalma miatt egy-egy üdítő valóságos energiabombát jelent. A cukor károsíthatja a fogakat, és hosszú távon növeli az elhízás, a cukorbetegség kockázatát. A túlzottan édes (sok esetben mesterséges összetevők felhasználásával kialakított) ízvilággal ráadásul könnyű telítődni. Aligha tudunk annyi szénsavas, cukros üdítőt inni, hogy a szomjunkat teljes mértékben enyhítse.
A hideg, édesítetetlen gyógyteák azonnal felfrissítenek, üdítenek, miközben nem tartalmaznak cukrot. Az ízüket maga a természet alkotta, egyediek, utánozhatatlanok, aligha lehet rájuk unni. És ami igazán felbecsülhetetlen, a szomjoltás mellett még különféle jótékony hatásokkal is bírnak, az idegek kisimításától az immunerősítésig. Nem váltanak ki semmilyen orvosi kezelést, hiszen nem ez a céljuk, viszont jóval többet tudnak a puszta folyadékpótlásnál.
Ha hűs tea, akkor Györgytea
A Györgytea termékei között több olyan is van, amelyik a nyár kedvencévé válhat.
A csipkebogyóról sokan tudják, hogy nem szabad forralni vagy forrázni, mert a C-vitamin hő hatására könnyen elbomlik. Már csak ezért is praktikus választás nyáridőben, amikor egyébként sem kívánjuk a túl forró teát. A hűs csipketea elkészítése igazi szertartás: egy evőkanál csipkebogyóhoz 2,5 dl víz és 5-6 órányi áztatás szükséges. Az eredmény egy enyhén savanykás, de összességében mégis édesnek ható, összetéveszthetetlen ízű gyógytea, melyet élvezettel hörpinthetünk fel akár egy napernyő árnyékában hűsölve.
A fürtös menta, ez a Bükkben vadon is termő gyógynövény (amely Gyuri bácsi egyik kedvence volt) a többi mentához képest szerényebb illat dacára kincsnek számít. A belőle készült, korlátozás nélkül fogyasztható tea ugyanis legendásan élénkítő, pezsdítő aromájú. A fürtös menta nyári üdítőnek termett: olyan, akár egy frissítő fuvallat a rekkenő melegben.
A citromfűlevél többek között idegerősítő, gyengéd altató, nyugtató, emésztésjavító hatásáról ismert. Jellegzetes, citromra emlékeztető ízét az illóolajainak köszönheti. Bár a citromfű a déligyümölccsel csak nevében és illatában ápol rokonságot, fanyar, citrusos teája nem kevésbé frissítő hatású. A hideg citromfűtea nem más, mint egy csészényi nyugalom és harmónia. A megállított pillanat idillje, amelyre olyannyira áhítozunk nyáron.
Az egyik legkedveltebb gyógyteánk, a Gyuri bácsi-féle Nyári tea azok választása, akik a bőség zavarával küzdve úgy döntenek, hogy a tea álljon inkább több különféle gyógynövényből. A receptúrában a citromfű aromája dominál, az apróbojtorján, a bodza, az orvosi zsálya és a fehér akác mellett. Kínáljuk meg családtagjainkat napi egy-két csésze Nyári teával, és élvezzük, hogy az együtt töltött időbe még egy ilyen örömforrás is belefér.
A hideg Györgytea apró titkai
A hűs gyógytea elkészítésének egyik fortélya az, hogy kövessük az egyes Györgyteákhoz kapcsolódó ajánlásokat. Van, amelyik nem igényel forró vizet, hanem eleve hideg vízben ajánlott áztatni. A Nyári teát ellenben forrázni illik, majd hirtelen, mélyhűtőben vagy jégkocka hozzáadásával lehűteni. A jégkockával való hűsítés bármelyik hideg teának jól áll. Külön ízesítésre, édesítésre nincs szükség, legfeljebb egy kevéske mézzel ízesíthetjük – de egy csésze hideg Györgytea enélkül is pompás élvezet.