2023.12.22.
Gyerekkorom karácsonya
Mint minden családban, nálunk is voltak hagyományok.
A tradíciókhoz tartozott a gyertyagyújtás, mert akkor még igazi, picike gyertyák égtek csíptethető gyertyatartóban a fán. Csengettyű is volt, annak a hangjára lehetett benyitni a szobába, ahol kisgyerekként megilletődötten néztem a csillogó fát, a díszeket, a csillagszórót.
Az ajándékok bontása után volt az ünnepi vacsora, aztán a szomszédolás a rokonokhoz.
Este, lefekvéskor az összes ajándékomat az ágy mellé tettem, hogy reggel az első pillantásom rájuk essen. Ez már az én saját tradícióm volt, amit évekig megőriztem.
Karácsonyra, húsvétra nagytakarítással készült anyám, bár a decemberi ablakmosásba időnként durván beleszólt a hideg. A karácsonyfa kisebb koromban egész a plafonig ért, ami 4 métert jelent, mivel egy régi, nagy belmagasságú lakásban nőttem fel.
A karácsonyfát természetesen a Jézuska hozta, és amíg becipelte díszestül, gyertyástul, ajándékostul, engem a szomszédba küldtek, ahol a nagynénémék laktak. Egy idő után gyanússá vált a dolog, hogy mindig pont akkor jön, amikor én nem vagyok otthon, próbáltam meglesni a lépcsőházban, hogy boldogul a lépcsőkkel, és nem akad-e be a ruhája a korlát kovácsoltvas díszeibe. Vagy netán az ablakon repül be, de az meg zárva van, okoskodtam. Meg a fa se férne be ugye.
Az is gyanús lett egy idő után, hogy honnan tudja olyan pontosan, mire vágyom, mikor nem is írtam neki levelet. Az meg még annál is furcsább volt, hogy sokszor meg pont azt az ajándékot nem hozta, amit a legjobban vártam.
Emlékszem arra a decemberi délutánra, amikor karácsony közeledtével feltettem a húsbavágó kérdést anyámnak, hogy ugye nincs is Jézuska. Arra vágytam, hogy megcáfolja észérveimet, és azt mondja, hogy de, hogyne lenne, igenis van. Ezzel ellentétben viszont nyilván elég érettnek talált ahhoz, hogy konfrontálódjak a kijózanító, rideg valósággal, hogy nincs, nincs Jézuska, az ajándékokat a szülők veszik, a karácsonyfát is ők díszítik, és az egész Jézuska dolog egy oltári nagy átverés. Utóbbi gondolat már bennem fogalmazódott meg.
Innentől fogva már csak egy érdekelt: hová dugják el az ajándékokat? Karácsony előtt lázasan kutattam a csomagok után, de egy alkalom kivételével sosem találtam meg őket. Egyszer viszont igen. Szívdobogva bontottam ki, hogy ne sértsem meg a csomagolópapírt, majd dugtam vissza az egészet oda, ahol megtaláltam.
És jött a karácsony, és nem volt meglepetés. Soha többet nem keresgéltem a szekrényekben az ajándékok után.
Íme első csalódásom és első jellemformáló leckém története. Csalódások később is értek, de egy sem volt ehhez az elsőhöz fogható, a keserűséghez, amikor úgy éreztem, az orromnál fogva vezettek, becsaptak, elárultak. Azt hiszem, onnantól fogva rendült meg a bizalmam az emberiségben. ☺
A jellemformáló lecke viszont használt. Azóta az eset óta nem kutatok titkok után, ha tudomásomra jut ez-az, nálam jó helyen van eltemetve, a kíváncsiságomat is igyekszem egészséges keretek között tartani.
Ezzel együtt a karácsonyokra úgy emlékszem, mint a várakozás és a beteljesedés csodájára, a boldogságra, a tiszta gyermeki örömre, a szeretetre, ami szinte kézzel foghatóan beragyogta az otthonunkat.
Ezt az érzést kívánom most magunknak, Önöknek és magamnak is. Egy boldog, békés karácsonyt, örömökben eltöltött melegséges napokat, amikor olyan jó beburkolózni a szeretetbe.
Lopes-Szabó Zsuzsa