Cickafark (Achillea spp.)

A cickafark növényi ösztrogént tartalmaz, nőknek serdülő- és változókorban nélkülözhetetlen.

Gyomor- és bélbántalmakra, húgygörcsökre, a légutak megbetegedéseire kiváló, a tüdő-, végbél-, méh-, hólyag- és orrvérzés régi, bevált gyógyítója.

Botanikai leírás

A mezei cickafark kámforos illatú, fehér virágú, hazánkban honos, lágy szárú, 50-80 cm magas, a fészekvirágzatúak (Asteraceae) családjába tartozó évelő növény. Gyöktörzzsel telel át. Többszörösen szeldelt levelei szórt állásúak. Júniustól késő őszig virágzik.

Gyűjtése

A drogot a teljes virágzásban gyűjtött, kizárólag fehér színű virágot tartalmazó, föld feletti, maximum 40 cm-es hajtása (Achillae herba), vagy a 2-3 cm-es szárral („csipet”) gyűjtött virágzata (Achillae flos) adja. 4 kg virágos hajtásból 1 kg száraz herbát, 6 kg friss virágból 1 kg száraz virágot kapunk. Gyógynövényként gyűjthető a ritkábban előforduló közönséges cickafark (Achillea millefolium L.) továbbá a magyar cickafark (Achillea pannonica Scheele).

Hatóanyag

Összehúzó hatása a benne található egyik hatóanyagnak, a tanninnak köszönhető. Ezen kívül flavonoidok, alkaloidok, kumarin és illatanyaga, az azulén teszik hasznos növénnyé a házi patikában.

Története

A cickafarkfű már az őstörténet előtt ismert volt. Irakban egy neandervölgyi temetkezési helyen nagy koncentrációban találtak cickafarkfű virágport. Az ókori orvosok is használták. Dioszkoridész szerint a legjobb vérzéscsillapító, mindenféle sebre, fekélyre használható. Hippokratész fürdőként vérző aranyérre ajánlotta. Latin neve achillea millefolium arra utal, hogy Achillész, a trójai hős ezzel a növénnyel állította el a társai sebeinek vérzését. A kelták is igen tisztelték, rituális szertartással szedték.