2024.04.29.
Most ti jöttök! Ti jöttök?
Gondolatok, túrán innen és túl
Bakancs, túraingek, laptop, háttértár az előadásanyagokkal, néhány üvegcse a legfontosabb illóolajokból, no és egy kis üveg pálinka – biztos, ami biztos… Rutinszerű pakolás még ebéd előtt, egy pillantás a betárolt tűzifára és az állatok takarmányára, gyors szemle a gazdaságban – az izsóp lepárlása végül is 4 nap múlva sem lesz késő… Tankolni majd útközben, a telefonokra bőven lesz idő… Búcsúzás, ima az Őrangyalokhoz, a visszapillantóban lassan elmosódik a jól ismert dombvidék…
2013 őszén történt, mikor a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykert-vezetőjeként azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy a Magyar Népi Gyógyászat Magyar Örökséggé nyilvánítása okán a díjátadón laudációt mondjak. A díjat minden valaha volt és jelenkori tudók képviseletében Szabó Gyuri bácsi bükkszentkereszti füvesember, valamint a határon túli magyarság nevében Macalik Ernő csíkkarcfalvi botanikus-füvesember vette át a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
Egy barátság kezdete
Máig megtisztelő és inspiráló, hogy a Gyuri bácsival való szakmai együttműködés mellé ezt követően tiszteletteljes barátság is társult. Bárhol is tartott előadást, ha sikerült odaérnem, mindig őszinte örömmel üdvözöltük egymást.
A maga szerény, de végtelen kitartó módján évekig győzködött, és bár a mellettünk álló emberek számára talán úgy tűnt, viccelődik, mégis mindketten tudtuk: csak idő kérdése, hogy igent mondjak. Félreértés ne essék, a hezitálásnak korántsem a kedvetlenség vagy lustaság volt az oka, annál inkább saját maximalizmusom, mely sosem hagyott félmunkát végezni… Saját gyógynövénykertünkben és tájfajta gyümölcsökből álló gazdaságunkban ugyanis éppen ugyanúgy nyáron van a munka dandárja, mint Gyuri bácsi kertjeiben. Sem itt, sem ott – félemberként pedig legfeljebb csak félmunkát lehet végezni…
„Most ti jöttök…”
Teával a kezemben álltam, mikor aztán 2019-ben a gyógynövénynapok színpad mögötti sátrában Gyuri bácsi csak annyit mondott: „Most ti jöttök…” Ott és akkor világossá vált számomra, hogy egy olyan tudás és örökség továbbadására kaptam felkérést és lehetőséget, amely bár messze túlmutat rajtam, egyszerűen nem tehetem meg, hogy visszautasítsam. Kicsiny, apró szemként, de itt is csatlakozhattam ahhoz a szövethez, amely Őseink gyógyászati tudásának művelését, továbbadását szolgálja.
Azt hiszem, valójában egész eddigi életem efelé mutatott. Kezdve Édesanyámmal, akinek „egészséges gyerek” teakeverékét immáron unokái kortyolgatják, vagy ott volt a folyton jókedvű Lajos atya, akinek adonyi plébániájára mindig kaland volt az út Trabanttal… A gödöllői egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének mai napig utópisztikusan friss és jövőbe látó kurzusai, majd a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertje, az évszázados receptúrák, végül saját gyógynövénygazdaságunk – mind egy olyan világ irányába terelt, melyben a gyógynövények kiemelt helyet kapnak.
Idén különösen korán jött a kikelet, a kert feladatai a régi rend helyett egyszerre zúdulnak a nyakamba, és hol van még a nyár dereka… Miért csinálod még ezt is? – hallom olykor a kérdést, amire valójában egy vőfély ismerősöm adta meg a választ: „Nem az a kérdés, hogy van-e hozzá kedved, vagy sem, de sokszor még csak az se, hogy van-e időd rá. Talentumot kaptunk a Jóistentől, ezzel pedig nem illik visszaélni…”
„Most Ti jöttök…” – mondta volt drága Gyuri bácsi. Mi ott leszünk. Ti jöttök?
Dr. Pottyondy Ákos